Home Máramarosi visszhang A hét riportja Térvezetés Balogh Béla történésszel – Nagybánya épített örökségének a bemutatása, negyedik rész

Térvezetés Balogh Béla történésszel – Nagybánya épített örökségének a bemutatása, negyedik rész


A nagybányai református templom

A nagybányai református templomot 1792-ben kezdték építeni, ugyanis addig, 1685-öt követően, nem volt szabad a protestánsoknak, a reformátusoknak, a lutheránusoknak a városfalakon belül templomot építeni, vagy istentiszteletet tartani. 1808-ra felépül a templom, de torony nélkül. A templom szentelése az 1808-as Szent István napokon volt. A tornyát később, 1836-ban építik fel Péchy Mihály tervei alapján, aki a debreceni református nagytemplom tornyát is tervezte. 1860-ban felépült a református iskola amely egybe volt kötve a templomiakkal is. Bővítésekkel alakult ki az 1948-i államosítást megelőzően. A földszinten, több üzletház működött, tehát gazdasági tevékenység folyt, és egyházi tevékenység is, az iskola az emeletre kerül. A mai Szakszervezetek épületének a helyén volt a  reformátusok régebbi iskolája, illetve az iskola épülete mellett voltak a lelkészi lakások, mindezek a helyén, miután átkerültek az új épületbe, az egyház bérlakást épített, amit 1948 államosítottak és közintézmények vették át. Az épületet 8-10 éve hivatalosan is visszakapta az egyház, viszont a front része, az a része ami kint van az utcán, az utólagos hozzátoldás, az nem az egyházé volt, Posta- épület volt. Még mielőtt felépült volna a bérpalota, egy ideig Református Parókia volt. Ott született Schörnherr Gyula és az egyik lánytestvére, aztán átkerültek abban az épületben amelyik az Új utcában, a mostani Horia utcában van, ahol 2014-ben a Turul- Sas Hagyományőrző Egyesület egy emléktáblát állított fel.

Schrönherr Gyula

Schörnherr Gyula 1864-ben született. Családjának unszolására előbb papnak indult, de egy évi papnövendékeskedés után lemondott erről, és jogot tanult. Mint joghallgató, mint jogász végigjárta az összes numizmatikával, építészettörténettel, művészettörténettel foglakozó előadásokat. Elkerül Bécsbe, két évet ott tanul, majd vissza megy a múzeum mellé mint muzeológus, de már kimondottan mint író. Sok mindent megír, egyebek között meg akarta írni Nagybánya történetét is, de ebből csak a bevezető részek készültek el, mert megbetegedése meggátolta abba, hogy véghezvigye a munkát. A sok munkavállalástól idegbetegséget kapott, és rövidesen elvitte, 44 éves korában, 1908-ban meghallt. A 12 kötetes Vilgtörténetnek az első két kötetét ő koordinálta, sőt a 10 kötetes Magyarország történetének az egyik részét ő írta meg, illetve több részt ő szerkesztett meg, a kötetek véglegesítését a kiadó jobb kezére bízta. 37 éves korában már levelezőtagja volt a Budapesti Akadémiának, magántanári képesítési vizsgát adott le, és adott is elő egyetemeken. Inkább művészettörténettel foglalkozott.

A városfal

A Zazarnak a városfelőli részén, a Zazar mentén is, ott húzódott a városnak az északi fala. A mozgóhíd az északi falat zárta le, illetve kötötte össze a külső részekkel. A felvonóhíd minden este lezárta a közlekedést a város felé, de máskor is veszély esetén, nem engedték be az ellenséget. Ezért volt az, hogy annak ellenére, hogy a nagybányaiaknak a falai nem voltak túl erős falak, mint például a kolozsváriaknak, de az itt bent lévőknek biztonságot nyújtott, megóvták a veszélytől. Az 1600. előtti időszakokban a városon kívüli nemesi kastélyokban élők is, hogy ha jött egy török, egy tatár veszedelem, vagy egy martalóc csapat, akkor bejöttek ide a városba. 1802-ig, 1803-ig megvolt mind a két felvonóhíd, akkor megszüntetik a felvonórendszert, és szabaddá válik a közlekedés. A városfalak az 1670. előtti időszakban voltak a legerősebbek, de azt követően is állandóan pótolták, toldották. Az 1680-as évek végén a habsburgok büntetésként kiadták a parancsot, hogy rombolják le a falakat, mivel a nagybányaiak a kurucok oldalára álltak a csete-patéban. Nagyon rövid ideig megkezdték a városfal bontását, de a városvezetés sokkal többet foglalkozott azzal, hogy azokat akik ellenőrizték a bontást, etessék, itassák, mintsem hogy bontsanak. Ugyancsak rövid ideig volt bontás, 1705-ben a Zsibói-csatát követően. Akkor már a kurucok féltek, hogy a habsburgok, a labancok befészkelik magukat a falak közé, és elrendelték a falak lebontását. Ezt is egy kicsi helyen lebontották, utána rendbejött. Tény, hogy 1734-ben is, amikor egy kósza hír következtében a nagybányaiak is attól féltek, hogy tatárok támadják meg a várost, még gyorsan volt rá mód, hogy a lyukakat betömjék, és a védőfalat, úgy ahogy rendbe hozzák. Napról-napra a város terjedt, és nem volt értelme, hogy a falak továbbra is elválasszák a külvárost, a belvárostól.

Külvárosról, Nagybánya vonatkozásában, már az 1500-as évek elején beszélünk, nem volt állandó, de a Híd utcában, a Felsőbányai utcában, és a Szatmári úton is megvolt. A déli részen nem volt, ott volt a Kákás-mező ahol a vesztőhely volt.

Szent István szálló

Ott ahol most a Szent István szállóda, illetve vendéglő néven ismert épület van, ott 1874 előtt a régi Városháza volt egy ideig. Annak a helyén épült föl 1874-re az első szállóda és vendéglő amely nagyon jól ment, és nevezetes volt egész 1805-ig amikor tűzvész elpusztította. A tűzvészt követően kiszélesítették, azelőtt nem jött ki egészen a Szatmár utca sarkáig, hanem itt még volt egy másik épület is. Jámboréknak a terve alapján épült föl ez a recessziós stílust nem csak utánzó, hanem abban fogant épület aminek keretén belül 20 vendégszoba van az emeleten, lent a földszinten, jobb oldalt volt a vendéglője, bal oldalt kisebb cukrászdák működtek. A Festőiskola megalakulását követően mind a két terem, a nagy, az ebédlőterem is, és a későbbi baloldali rész is kiállítási felületként működött. Itt állították ki festményeiket a festők, itt volt az adás-vétel. Mivel 1905-ben a régi baloldali rész tönkrement, 1910-ben Szent István napkor sor kerül az új épület átadására, a vendéglő-résznek és a földszintnek, a színházterem átadása ősszel volt. A Teleki Társaság itt tartotta meg első, ünnepi ülését.

Amikor 1967-ben, a Magyar utcában a Szent István toronnyal szemben felépül a Nagybányai Városi  Színház épülete, a Szent István szálló színházterme mozivá alakul.

1989-et követően az épületet megvásárolja egy időre egy lichtensteini cég. Pénze befektetésekre, hogy rendbe hozza, nem volt, odajutottak, hogy potyogott a fal, kőrbe kerítették, hogy nehogy valakinek a fejére pottyanjon valami. Gyakorlatilag a város kijárta, és jogot szerzett, hogy a város költségét megelőlegeztetve hozzák rendbe az épületet.

A Szent István szállónak az a része ahol előbb színház, majd mozi működött, csak az a része 100%-an a város tulajdonában van most már, a többi részért peres utak vannak, még van ahol próbálják leállítani a felvásárlást, de van ami magántulajdonban van, és nem lehet tudni mi lesz a sorsa.

A Szent István szállónak a tulajdonjoga a román állam egyik procedurális anomáliája, mert ez városépület volt, ez mindig a város tulajdona volt, ennek ellenére a kommunista rendszer 1948-ban államosítja, tehát az állam saját magát államosította. Ebből kifolyólag következnek be a jogi bonyodalmak, az 1989 utáni rendszer visszaszolgáltatja a tulajdonjogokat, az államosítás során senki nem gondolt arra, hogy az állam saját magát államosíthatta, és nincs erre jogszabályzat, hogy az állam saját magának is vissza adhat tulajdonjogokat. Így fordul elő az, hogy most egy ilyen jogi hézag van.  1948-ban az állam saját magát államosította, a város tulajdonából átkerült a román állam tulajdonába, és így nehéz most, hogy a város tulajdonába visszakerüljön ez az épület, tulajdonképpen a Megyei turisztikai Hivatal el kell adjon újra az államnak egy volt állami épületet- tájékoztatott Kovács Richárd önkormányzati képviselő.

Lejegyezte Pongrácz Panni,

videofelvétel Pongrácz Panni, hangfelvétel Kovács Richárd, vágó Pongrácz Panni

 

(184)