Home Hírek Magyar közösség Medio Monte értékei – táborzáró kiállítás Felsőbányán

Medio Monte értékei – táborzáró kiállítás Felsőbányán


Táborzáró kiállítást szerveztek Monte Medio – Felsőbánya értékei címmel július 29 szombaton a felsőbányai Sportklub udvarán, ahol a tábor 12 művészének a több mint 40 csodálatos alkotását tekinthette meg a közönség.

A már hagyománnyá vált  Nemzetközi képzőművészeti tábort július 20 és július 30 között szervezték meg, ebben a formában negyedik alkalommal. Hitter Ferenc szervező bevallása szerint célja felkarolni a művészetet, s az itt készült alkotásokat egy helyi galériába irányítani.

A képzőművészetnek nagy hagyománya van Felsőbányán, a Nagybányai Festőiskola kiváló művészei Felsőbányán is alkottak és merítettek ihletett már 1896 kezdve.

A képzőművészeti tábor 12 festőművésznek adott otthont  tíz napra, mely az alkotáson kívül magába foglalt olyan programokat amely  a helytörténethez, a lokálpatriotizmushoz kötődik.

A téma mindig Felsőbánya és környéke, a tájképfestészet mellett ugyanúgy megjelenik az urbánus festészet és a portré.

A tábornak van egy törzsgárdája,  vannak visszatérő művészek és minden évben jönnek újak is.

Mielőtt az idei táborban született alkotásokról beszélt volna, Dr. Papiu Grety a tábor egyik kiváló tagja, a Nagybányai Északi Egyetem Képzőművészeti karának tanára elárulta, hogy gyermekkorától kötődik a városhoz, nagyszüleinél számos örömteli, boldog napokat töltött, most viszont a festészeten keresztül  más szemekkel  fedezi fel újra a várost, és a környező tájakat, új tapasztalatokkal és érzelmekkel gazdagítva.

Boldogsággal tölti el ahogyan  évről-évre a táborozó művészeket megragadja a város. Az alkotások, a színek örömét sugallják, a fények és az árnyak játéka harmonikus összefonódását a művészek egyéni stílusában különböző technikákat alkalmazva, jegyezte meg Papiu Grety festőművész.

Sebastian Alin Birda a város polgármestere nagyra értékeli a képzőművészeti rendezvényt, ő maga is a civil szférában tevékenykedett, örömmel tölti el, hogy az alkotásokban felfedezni véli gyermekkora óta kedvelt utcákat, épületeket és tájakat.

Kovács Emil Lajos szatmárnémeti festőművész nagyon sok éve jár rendszeresen Felsőbányára festeni, a táborok legrégebbi tagja és megköszönte a lehetőséget. A polgármesterhez és az önkormányzathoz intézet beszédében elmondta egy galéria létrehozásának szükségességét amely  bemutathatna a felsőbányai képzőművészet gazdag és jelentős történelmét valamint a kortárs művészek alkotásait. Thurmann Olivér nagybányai volt polgármestert hozta például aki azáltal vált világhíressé, hogy Festő kolóniát hozott létre a városban.

Hitter Ferenc bemutatta a 12 művész: Kovács Bertalan, Pascut Lucia, Talpos Elizabet, Kopriva Attila, Papiu Grety, Kovács Emil Lajos, Suciu Nicolae, Gonda Zoltán, Balló Andrea, Lind Erika, Mile László és Koter László alkotásait.

A képzőművészek emléklapot kaptak és egy-egy példányt a frissen megjelent  Nagybányai Panteon háromnyelvű albumból.

(45)